A kínai szamovár egyáltalán nem hasonlít a teaszertartásra, sőt, semmi köze a teához. Ez az ételkészítés egy módja, sőt filozófiája, ahol mindenki saját magának főz egy közös üstben. Ami azt illeti, ennek a gyakorlatnak a kínai neve, a hogo, szó szerint „tűzfazéknak” fordítható. Egy asztalra két vagy több rekeszre osztott edényt tesznek, mindegyikben különböző ízű, pl. fűszeresebb és kevésbé fűszeres húslevest főznek. Mindenhol nyers alapanyagok: hús, belsőségek, tenger gyümölcsei, gombák, zöldségek, tészták, lótuszgyökerek és bármi más. Minden résztvevő pálcikával fogja az ételt, és belemártja a levesbe – ameddig csak akarja, de általában 2-3 percig. Mártsd bele a szószba, és már kész is. Kiderült, hogy mindenki a saját ételét főzi, van, aki csípősebbet, van, aki enyhébbet, van, aki jobban, van, aki kevésbé forralja, hogy szinte nyers legyen. A lényeg az, hogy együtt, ez egy nagyvállalat hagyománya.
De miért a szamovár? Mert az edény, amelyben az ételek főnek, fűtőelemmel van ellátva, vagy a tetején van elhelyezve, így a benne lévő húslevesek folyamatosan forrnak. Szó szerint szamovárt kap, csak nem teaszamovárt. És mivel a szamovárok első változatait egy csövön keresztül faszénnel fűtötték, hasonló rendszert használtak a khogo wokokban is.
Elmentünk a Chuanyu kínai étterembe, és megnéztük, hogyan főzik a hogot, amit maguk a kínaiak is megnéznek.
